1984-ben végeztem a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen. Pályafutásomat Salgótarjánban a Megyei Kórház reumatológiai osztályán kezdtem. 1986-tól több évtizeden át, a BM Központi Kórház reumatológiai szakrendelésén dolgoztam, 2006-tól főorvosként. A BM kórház bezárása után 2007-ben az Állami Egészségügyi Központba kerültem.2009 júliustól pedig Gödöllőn, a Tormay Károly Egészségügyi Központ dolgozója vagyok. 1989-ben szakvizsgáztam reumatológiából és fizioterápiából. Ezt követően a hagyományos kínai orvoslás iránt kezdtem el érdeklődni. 1990-1993 között akupunktúrás tanulmányokat folytattam. 1995-ben lasergyógyászati továbbképzésen vettem részt. 2000-2003-ig az ELTE Jogi Továbbképző Intézetében tanultam, ahol 2004-ben Jogi szakokleveles általános orvos szakirányú szakképzettséget szereztem. A munkám során törekszem a holisztikus szemléletre, véleményem szerint az egész embert egy összefüggő egészként kell kezelni a gyógyítás során, ezért a hagyományos kezelések mellett nagy hasznát veszem az eddigi tanulmányaimnak is. A gyógyítás mellett fontosnak tartom a betegségek korai diagnosztizálását és a tartós egészségmegőrzést.